top of page

Erő, stabilitás, egészség

Achieve Your Health and Mobility Goals Today

A nevem Panyi Marcell, és több, mint 10 éve már annak, amikor elhatároztam, hogy erősebbé és izmosabbá szeretnék vállni. Kezdetben több sportot is kipróbáltam, mint a karate, úszás, kézilabda, azonban a focinál ragadtam le körülbelül egy évtizeden keresztül. Az erősítő edzést először 2015 környékén 15 évesen utánpótlás labdarúgóként fedezhettem fel az első erőnléti edzésünkkor. Ekkor került a csapatunkhoz egy új, az előzőnél jóval tapasztaltabb edző, aki úgy gondolta, jót fog tenni a srácoknak a heti egy szeri plusz erősítés a labdás edzések mellett. Igaza is lett. Az erő szintünk folyamatosan növekedett: egy év alatt sokkal erősebbek lettünk, és ez a pályán nyújtott teljesítményünkön is meglátszott. További pozitívuma annak a heti egyszeri erősítésnek, hogy ez beindította az erősítő edzések iránti rajongásomat. A nyári szünetben elkezdtem TRX és crossfit jellegű köredzésekre járni, a bajnokság kezdetével pedig bevezettem otthoni külön edzéseket: heti két alkalommal végeztem edzést saját testsúllyal, ahol a fekvőtámaszok, a tolódzkodás és a húzódzkodás variációi tették ki az edzéseim alapját. Ezen kívül beszereztem pár kézisúlyzót, amivel csináltam karhajlításokat, oldalemeléseket. Minden héten éreztem, hogy egyre erősebb vagyok és ez az, ami igazán motivált a kezdetekben.
Én így találtam rá arra a sportra, ami igazán motivál és erőt ad a mindennapokban. Lehet, hogy számodra más lesz a kulcs, de biztos vagyok benne, hogy együtt megtaláljuk majd neked is azt, ami örömet okoz számodra! A legnehezebb lépés mindig az első, de ha egyszer elindulsz, hamar megérzed majd, milyen óriási energiát és önbizalmat ad a rendszeres sport. Én pedig végig segíteni fogok neked: minden edzés és étrend a te céljaidhoz, életmódodhoz és lehetőségeidhez igazodik majd. A fejlődésedet szakismeretemre alapozott edzéstervek, mobilitási gyakorlatok és étrendi útmutatás biztosítják, miközben a motivációdról és a belső erőd fejlesztéséről is gondoskodom. Együtt érjük el, hogy a változás ne csak látványos, hanem tartós is legyen.
Screenshot 2025-09-10 at 19.12_edited.pn
IMG_8091_edited_edited.png

Sikeres történetek

Marcell szakértelme és motiváló személyisége teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat a sporthoz és az egészséges életmódhoz. Minden edzés személyre szabott, mégis élvezetes, és mindig támogat, hogy a legjobb formámat érjem el. Bátran ajánlom mindenkinek, aki komoly változást szeretne az életében.

Nagy Péter Domonkos

A főnök úrral való edzés teljesen új szintre emelte az egész életemet. A személyre szabott edzéstervei nemcsak a fizikai erőnlétemet, hanem a teljes - saját magamhoz való - hozzáállásomat is megváltoztatta. Jobb erőben vagyok mint valaha, a párom nem tud velem betelni :D

ifj. Pólik Pál

Marcellal való közös aktivitás óta nagy javulást értem el az állóképességemben és hajlékonyságomban. A személyre szabott megközelítés és a profi útmutatás lehetővé tette, hogy viszonylag hamar elérjem a kitűzött céljaimat. Mivel heti kapcsolatban voltunk, így otthon is tudtam fejlődni!

Farkas Emília

Milyen velem dolgozni?

A figyelem csak a tiéd

Nálam csak személyre szabott és számodra hatékony megközelítéssel fogjuk elérni az egészségre és mozgékonyságra vonatkozó céljaidat. A kezdeti felméréstől a testre szabott edzéstervekig minden lépésnél melletted állunk

Célkitőzés & konzultáció

A személyi edzésben ez tipikusan az első alkalmat, konzultációt vagy a fizikai állapot felmérését jelenti (testsúly, testzsír, erőnlét, célok megbeszélése)

Saját edzésterv 

Az edzéstervedet, étrendet és fitnesz tanácsokat a saját céljaidhoz, egészségi állapotodhoz és igényeidhez igazítjuk

Támogatás & Motiváció 

Hiszem, hogy a siker kulcsa nem csak a jó edzésterv, hanem a folyamatos támogatás is. Edzőként végigkísérlek minden fázison az átalakulásig: motivállak, segítek átlendülni a nehezebb időszakokon és biztosítom, hogy mindig a céljaid felé tarts.

Fejlődés követés

Rendszeres visszajelzést adok a teljesítményedről, így mindig tudni fogod, mennyit léptél előre.

Vágjunk bele!

Ha kitöltöd ezt az űrlapot, egy lépéssel közelebb kerülsz az álom formáhozz!

bottom of page